Kategória: Design
Kele Sára designer
Absoloot – magasnyomó – Nyomda
Not12 cipődizájn
A Not12 egy magyar cipőtervező csapat, akiknél amellett, hogy ők maguk is terveznek egyedi cipőket, és mindenből csak maximum 11 darab készül (innen a név 🙂 ) lehetőség van arra, hogy mi magunk tervezzük meg a cipőnket (komolyan!!!) és ők pedig megvalósítják. A cipő lehet balerina, bőrcipő, vászoncipő, magasszárú vagy
Bodoraudio
A Bodoraudio egy magyar csapat, akik csúcsminőségű hangzással de egyedi design külsővel terveznek és építenek egyedi hangrendszereket. Bodor Ferenc maga az alapító, aki eredetileg német hi-fik forgalmazásával foglalkozott, és aztán később találkozott Finta Csaba formatervezővel, akit civilben már gyerekként is érdekeltek a “hangcuccok”. Így született meg a közös együttműködés, ami
Codolagni Design Studio
Kodolányi Gábor designer és Halász Katalin mérnök 2010-ben alapították meg a Codolagni Design Stúdiót azzal a céllal, hogy használati tárgyakat, elsősorban bútorokat értelmezzenek újra, és kortárs megjelenési formát biztosítsanak nekik. Szerintem iszonyatosan jók a bútorok, főleg az Avignon kollekció tetszik, talán egyszer majd lesz egy ilyenem is 🙂
Sixay Furniture
A Sixay Furniture-t Szikszai László alapította, aki asztalos tanulóként kezdte pályáját,majd okleveles faipari mérnök lett, majd termékfejlesztőként diplomázott 1997-ben. Egyedi, tömörfából készült bútorai közül a Kabóca szék 1998-ban Ipari Formatervezési Díjat kapott, majd 1999-ben a szék Ausztria legjobb bútorai döntőjébe is bekerült. A szék közületi, rakásolható változata 2001-ben Magyar Formatervezési
Olympia Le-Tan – Charlotte Olympia
Olympia Le Tan divattervező régi könyvek és mesekönyvek mintájára készíti el a kis táskáit, clutch-ait, amik varázsos, mesés hangulatot keltenek így, könyvmolyoknak pedig kötelező 🙂
Mennyire vicces, hogy van még egy Olympia nevű divattervező, Charlotte Olympia, aki pedig nagyon vicces cipőket és táskákat tervez
Babyberry
Végre végre magyar tervezők, akik babaszoba termékekben gondolkodnak!
Már sokan írtak a Babyberryről, de mindenképpen érdemesnek tartom én is, mert egyrészt szuper termékeik vannak, másrészt saját tapasztalatom is van, ugyanis a CityLife pelenkázó neszesszert régóta használjuk, és nagyon bevált. Azért is közel áll a márka a szívemhez, mert Katona Eszter,
Dombon-a-tanya
A Dombon-a-tanya egy kísérleti design műhely Budapesten, ami design elméleti kérdésekkel is foglalkozik, eközben hétköznapi tárgyak kerülnek megálmodásra új formában. A képek magukért beszélnek, így alább felsorolom a jelentősebb alkotásaikat (a kiemelt képen a Box Couture látható). A tervezők: Nagy Anna Nóra, Novotni Antal, Hajimichael Ádám, Janoch Dénes, Matiz Kinga, Szabó